A csend hangjai



A rétet beterítő fénylő napsugarakat lassanként kitúrta a szürkeség, mely rövid idő múlva komor feketeséggé nőtte ki magát. Az állatok kórusa hirtelen megszakította koncertjét, átadta helyét a szél süvítésének s dörgések fülsüketítő robajának. A sötétséget csak a villámlások vakító fénye törte meg néha.
„Hello, Darkness, my old friend, most értem csak, hogy mit jelent.”
Emlékszem, futni kezdtem, de mintha meg sem mozdult volna a lábam… Mintha egy futópadon futottam volna, nem jutottam előrébb… Már minden erőmet bevetve rohantam, ám még mindig ugyanazon a tájon voltam. Mikor fel-felnéztem, a fák mintha mind magasabbra és magasabbra nőttek volna, arra várva, hogy lecsaphassanak rám.
„Lehunyt szemmel némán hallgatom, ahogy dalol, ahogy zenét ír a szél…”
Már órák óta próbáltam elmenni innen, de mindhiába… Az energiám s reményem egyre hanyatlottak. Egyik percről a másikra forogni kezdett körülöttem a világ, majd összeestem, s lezuhantam egy mély szakadékba, melynek fala márványból volt, így esélytelen volt kimásznom. Próbáltam segítséget kérni,

„de a kiáltásom koppanó eső, dobog mint a szív a csendben.”

Zene:  https://www.youtube.com/watch?v=waG-zwsY2k8 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elveszett kisfiú karácsonya

Szent este éjjelén történt, amit most elmesélek nektek. Csípős hideg volt, az emberek rohantak, ám egy kisfiú képeslapokat árult. Édesanyja szülés közben elhunyt, részeges apja nevelte. Ma még egy képeslapot sem sikerült eladnom, így nem mehetek haza, különben apám megint megver… Lassan, búslakodva, fáradtan járkálta az utcákat. - Asszonyom! Kérem, vegyen egy képeslapot! - Köszönöm, de már minden családtagnak küldtem! – simogatta meg a vékony, barna hajú fiú kobakját, melyet még egy rongyos sapka sem védett a mínuszoktól, majd tovább sietett. Ment, mendegélt, s minden ház ablakán be-bekukkantott. Díszbe öltözött karácsonyfék pompáztak, a meleg kandalló mellett, az asztalokon, a hal, halászlé, rántott hús, és ezernyi különféle sütemény pihent. A gyerekek izgatottan várták a Jézuskát, a szüleik ölébe bújva hallgatták a karácsonyi történeteteket. Volt, ahol a nagyszüleik ölelő karjai között régi fényképeket nézegettek. A kisfiú átfagyva, beázott, rongyos sportcipőcskéjében, sza
További információk

Music is my life

Kép
Ez életem első songfice. A dal, amiből az idézetek szerepelnek a történetben számomra is egy kedves dal, hiszen nagyon sok élmény és emlék köt hozzá. Ennek a dalnak a segítségével ismertem meg két olyan személyt is, akik nagyon meghatározóak voltak az életemben. A dal, melyből az idézetek származnak: Valahol Európában: A zene az kell.  2007. június hetedikén véget értek a gyakornoki éveim. Rajtam kívül még négy fiú debütált az F.T. Island nevű zenekarban. Tisztán emlékszem még… Május utolsó hetében végre hazajöhettünk, három hosszú hónap után. Úgy terveztem, hogy nem is megyek vissza az ügynökséghez, inkább jelentkezek egy egyetemre, és ott tanulok tovább valamit. Túl sok volt az otthoni légkörtől távol töltött idő, valamint a ránk nehezedő nyomás, amit az idő múlásával egyre nehezebben és nehezebben viseltem. Bár öt éve, hogy az ügynökségen voltam gyakornokként, a honvágyat nem lehetett megszokni… A többi korombeli fiú biztosan minden pénzt megadott volna azért, hogy távo
További információk

Severely

Csak ültem a templom jobb oldali második padjában, ahol eleinte csak bámultam magam elé, azután kezembe vettem a képet, az ő képét. Arcán most is ott tündökölt a letörölhetetlen mosoly. A kép felső sarkai átlósan át lettek kötve egy-egy fekete szalaggal, ami jelezte, ő már nincs köztünk… Már mindenki hazament, de én még mindig ott gubbasztottam a templom padján. Hiszen figyelmeztetett. Mégis annyira makacs voltam… Nekem kellene azon a képen lenni… Nekem nem kellene már itt lennem! Könnyeim megállíthatatlanul törtek elő. Nem tudom mióta ülhettem ott. Tudtam, haza kellene már mennem, de egyszerűen nem bírtam felállni sem. Hányszor mondta, hogy legalább addig vegyem ki a fülhallgatót a fülemből, amíg az úton megyek át… Hányszor veszett össze velem, mikor ahhoz a zebrához értünk, hogy két percet kibírhatnék úgy, hogy nincs bedugva a fülesem … Hiába tudtam, hogy tényleg veszélyes, hiszen egy kereszteződés kanyarjában volt, mégis azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy van lámpa. Á
További információk