Dobog a szív a csendben
A terem fehér falai nyugalmat, békét, letisztultságot árasztottak magukból, ám mégis mikor az ember bement valamiféle szorongás, feszélyezettség öntötte el a lelkét. A helyiségben nesztelenség lakolt. A gépek sem zavarták a csendet sípolásukkal, kikapcsolt állapotuk végett. Négy apró dolog keltett némi neszt. Egy nyugodt, ritmusos, kicsit lassú szívdobogás, és azt kísérő nyugodt, halk légzés. Valamint egy hevesebben, erősebben dobogó szív, és egy ahhoz társuló szaporább, néhol szipogásokkal tarkított légvétel. A szobában nem volt más, csak ők ketten. Egy szőke, bársonyos bőrű fiú az ágyon feküdt lehunyt pillákkal. Arca nyugodt volt, nem látszódtak rajta küszködés, vagy fájdalom jelei. Mellette egy magasabb fekete hajú, férfi ült egy széken és az idősebb kezét szorongatta. Arcát kémlelte, hátha kinyitja a szemét… A fiatalabb egy ideig próbálta magát tartani és nem sírni, hiszen az volt az álláspontja, hogy a fiúk nem sírnak. - Az idősebb aggódott is emiatt, hiszen amióta kórház