i wish

Félve teszem fel ezt a történetemet, ugyan is pár napja megint rám tört a "nem vagyok elég jó" gondolat, de nagyon remélem, hogy ennek ellenére elnyeri a tetszéseteket. Várom a véleményeteket, kérlek, ha elolvastátok akár hideg-meleg véleménnyel ajándékozzatok meg! Forró nyári nap volt, a fiúk azonban kénytelenek voltak próbálni. A helyzetet nem könnyítette meg az sem, hogy a klíma elromlott a stúdióban. A pólójukból szinte csavarni lehetett a vizet, így Minhwan és Hongki kivételével, mindenki levette felsőruházatát. Már minden számot végigjátszottak, s kezdték volna az egészet elölről, mikor Jonghun elrendelte a szünetet. Odament párja mellé, s izzadt testét magához szorította, majd diszkréten elkezdte felfele húzni a pólóját. - Hoonie! Mit csinálsz? – vigyorgott pimaszul a maknae. - Csak próbállak megóvni attól, hogy elevenen megsülj. De ha szeretnéd, tarthatunk egy kis erotikus műsort a többieknek – vigyorgott sokat sejtetően, majd megcsókolta párját. Ahelyett,

Csak ültem a templom jobb oldali második padjában, ahol eleinte csak bámultam magam elé, azután kezembe vettem a képet, az ő képét. Arcán most is ott tündökölt a letörölhetetlen mosoly. A kép felső sarkai átlósan át lettek kötve egy-egy fekete szalaggal, ami jelezte, ő már nincs köztünk… Már mindenki hazament, de én még mindig ott gubbasztottam a templom padján. Hiszen figyelmeztetett. Mégis annyira makacs voltam… Nekem kellene azon a képen lenni… Nekem nem kellene már itt lennem! Könnyeim megállíthatatlanul törtek elő. Nem tudom mióta ülhettem ott. Tudtam, haza kellene már mennem, de egyszerűen nem bírtam felállni sem. Hányszor mondta, hogy legalább addig vegyem ki a fülhallgatót a fülemből, amíg az úton megyek át… Hányszor veszett össze velem, mikor ahhoz a zebrához értünk, hogy két percet kibírhatnék úgy, hogy nincs bedugva a fülesem … Hiába tudtam, hogy tényleg veszélyes, hiszen egy kereszteződés kanyarjában volt, mégis azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy van lámpa. Á

A fákról már hullottak a falevelek, amelyek gyönyörű barna-sárga-vörös színű szőnyegként takarták be a sírok közötti füvet, illetve a halmok tetejét. Letakarítottam a hideg márványlapról az avart, majd meggyújtottam a mécsest, amit hoztam, azután leültem a sírja elé, és nem bírtam mást, csak sírni, s visszaemlékezni az együtt eltöltött évekre. Minhyuk sírja gyönyörű ezüstszürke márványból készült, a neve, a születési és halálozási éve arannyal volt belevésve, valamint egy idézet bronzszínnel: „Elengedni téged minden arckifejezés nélkül, mintha ez semmi volna, Próbáltam ezt gyakorolni minden nap, de még mindig ügyetlen vagyok benne Azt is gyakoroltam, hogyan sírjak titokban, miközben mosolygok… Azt hiszem, elengedni téged nehezebb, mintha meg kéne halnom…” 1 Alatta pedig a képe. A képen gondtalanul mosolyog, és pont olyan szemszögből lett fényképezve, hogy ha ránézünk, mintha a szemünkbe nézne. Gyönyörű ifjú volt. Ébenfekete haja, mindig pirospozsgás arca és mélybarna szeme