i wish

Az óvodában már egy ideje felfigyeltem két kisgyerekre: Choi Jonghoonra és Song Seunghyunra. Mindig együtt játszottak, ölelgették, puszilgatták egymást, ami néha talán a véletlennek köszönhetően szájra puszinak is sikeredett. Látszott, hogy kicsit több lehet ez a barátságnál.  Bár ilyen fiatal korban még nem mondhatjuk ki nyíltan, hogy szerelmesek, vagy, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Ilyenkor az ilyen dolgok természetesnek mondhatók, ahogyan az is, hogyha a fiúk babáznak, hercegnőset játszanak, valamint ha a lányok autóznak vagy katonásat játszanak. Ám a fiúk már felnőttek, másodéves egyetemisták. A kollégiumban egy szobában laknak, ám az a románc, ami kiskorukban volt közöttük, köddé vált. Most már tényleg csak legjobb barátok. Biztosan? Nézzünk egy kicsit mélyebbre. - Hoonie, segíts már! Nem értem ezt a feladatot… Nincs kedvem vizsgázni pénzügy és számvitelből, de nem haladok a beadandómmal sem, hogy meglegyen a megajánlott jegyem. - Mit nem értesz? Segítek, gyere – ült l

Első találkozásunk színhelye egy apró, hangulatos rét volt. Pirkadatkor kerítettünk sort a randevúnkra. A nap vöröslő korongja éppen csak előbújt a horizont peremén. A természet, úgy, mint a szerelmünk, szinte egyik napról a másikra ébredt fel. Néhány hete még kopárak voltak az ágak, mára viszont minden a remény színébe [1] öltözött. A cseresznyefa csodálatos fehér ruhát öltött, olyan volt, akár egy menyasszony. Mikor feltámadt a szél, az égbolt kék vizén fehér bárányfelhők úsztak. Az egyik bokor aljában sötét tollazatú énekes dalolt vidáman. A hajnal csendjében éneke messzire szállt, életre keltette vele a természetet. Az idő tiszta volt, messzire el lehetett látni. A távolban a hegyek vonulatai is jól kirajzolódtak. A fák tövében mókusok ugrándoztak ide-oda. Még keresgélték a télire elraktározott elemózsiát, hiszen a tavasz még nem nyújtott számukra elegendő eleséget. Hamarosan csatlakozott az előbbi neszek mellé a galambok turbékolása is. A nap egyre nagyobb felületét muta