A csend hangjai
A rétet beterítő fénylő napsugarakat lassanként kitúrta a szürkeség, mely rövid idő múlva komor feketeséggé nőtte ki magát. Az állatok kórusa hirtelen megszakította koncertjét, átadta helyét a szél süvítésének s dörgések fülsüketítő robajának. A sötétséget csak a villámlások vakító fénye törte meg néha. „ Hello, Darkness, my old friend, most értem csak, hogy mit jelent.” Emlékszem, futni kezdtem, de mintha meg sem mozdult volna a lábam… Mintha egy futópadon futottam volna, nem jutottam előrébb… Már minden erőmet bevetve rohantam, ám még mindig ugyanazon a tájon voltam. Mikor fel-felnéztem, a fák mintha mind magasabbra és magasabbra nőttek volna, arra várva, hogy lecsaphassanak rám. „Lehunyt szemmel némán hallgatom, ahogy dalol, ahogy zenét ír a szél…” Már órák óta próbáltam elmenni innen, de mindhiába… Az energiám s reményem egyre hanyatlottak. Egyik percről a másikra forogni kezdett körülöttem a világ, majd összeestem, s lezuhantam egy mély szakadékba, melynek fala márván