Severely

Csak ültem a templom jobb oldali második padjában, ahol eleinte csak bámultam magam elé, azután kezembe vettem a képet, az ő képét. Arcán most is ott tündökölt a letörölhetetlen mosoly. A kép felső sarkai átlósan át lettek kötve egy-egy fekete szalaggal, ami jelezte, ő már nincs köztünk…
Már mindenki hazament, de én még mindig ott gubbasztottam a templom padján. Hiszen figyelmeztetett. Mégis annyira makacs voltam… Nekem kellene azon a képen lenni… Nekem nem kellene már itt lennem!
Könnyeim megállíthatatlanul törtek elő. Nem tudom mióta ülhettem ott. Tudtam, haza kellene már mennem, de egyszerűen nem bírtam felállni sem.
Hányszor mondta, hogy legalább addig vegyem ki a fülhallgatót a fülemből, amíg az úton megyek át… Hányszor veszett össze velem, mikor ahhoz a zebrához értünk, hogy két percet kibírhatnék úgy, hogy nincs bedugva a fülesem… Hiába tudtam, hogy tényleg veszélyes, hiszen egy kereszteződés kanyarjában volt, mégis azzal nyugtattam magamat és őt is, hogy van lámpa.
Ám aznap nem működött az autósok jelzőlámpája, csak a gyalogosoké. Én is és az autós is hibáztunk, hiszen ha kiveszem a fülhallgatómat… Ha az autós kicsit lassabban jön… Hogyha HongKi nem követ! Még mindig nem értem, miért követett…
Csak arra emlékszem, hogy… Hiszen ha nem fut utánam, akkor mindenki megúszta volna… Vagy nem? Mindegy is, a lényeg, hogy ha nem fut utánam, még élne… Kiszaladt a kocsi elé, ezzel megmentve engem… Engem, aki sosem hallgatott rá.
Mikor meghallottam a csattanást, egyből hátrafordultam. Utolsó erejével még rám mosolygott, majd itt hagyott. Örökre.
Ahogy a balesetkor, most is csak az a mondat visszhangzott a fülemben, amit akkor mondott, mikor nem hallgattam rá, és fülhallgatóval a fülemben mentem át az úton:
- Choi Jonghun! – kapta ki idegessége tárgyát a fülemből. – Esküszöm, még egyszer, csak egyetlenegyszer meglátom, hogy az úton is a füledben van, elhagylak!

Tényleg megmondta… És most be is tartotta ígéretét.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Viharos napok

Mindegyikünk ültetett a dorm hátsó kertjében egy-egy kis cserjét, mikor megalakult az F.T. Island és beköltöztünk. Gondoztuk őket, nevelgettük, s tehetségünkkel együtt cseperedtek a növényeink is. - Wonbin… A te bokrod egyre jobban szárad el… - Igen… Pedig rendesen gondozom… - hajtotta le fejét csapattársam. A hetek múlásával Wonbin is egyre szomorúbb lett. A nap túlnyomó részét szobájában töltötte, próbák után is egyre kevesebbszer jött el velünk a szokásos, jól megérdemelt kávénk és sütink elfogyasztására is. Mikor megpróbáltunk rákérdezni ennek okára, csak annyit mondott , „Fáradt vagyok, majd holnap veletek megyek.”, de persze másnap sem jött el. Egyik fantalálkozó közepén Wonbin felment a színpadra. Bár szakadó eső volt, amit néha dörgések s villámlások kísértek, mégis rengeteg Primadonna eljött, hogy találkozzon velünk, ami hihetetlen örömet okozott számunkra. - Srácok… Primadonnák… Szeretnék bejelenteni nektek valamit. – Mind megdermedtünk, s csak csendesen figyeltük ...
További információk

Utolsó kirándulás

Minseok már régóta kórházban volt. A hetek egyre csak teltek, mígnem hónapokká nőtték ki magukat. Minseok állapota egyre csak romlott. Az utóbbi időben túl sok volt a munkám, de mikor csak tudtam, vele voltam. A minap kaptam egy levelet, hogy lehetőségem van kimenni pár hónapra, legfeljebb fél évre Angliába. Még év elején jelentkeztem egy cserediák programra az orvosi egyetemen. Az egyik barátom, Chanyeol ajánlotta. Ő ekkor már rezidensként dolgozott a kórházban. Ő ápolta páromat. Aznap este szomorúan mentem be a kórházba, mert tudtam, hogy ha itthon maradnék, megbánnám, ellenben azt is, ha elmennék, és Minseoknak valami baja esne, amíg én nem vagyok itthon. Mikor beértem hozzá, ő aludt. - Ma háromszor volt szívritmuszavara. Sajnos nem tudjuk beállítani a gyógyszert sem... - magyarázta Chanyeol. - A tüdeje is egyre inkább összeomlik. Most már nem vehetjük le a lélegeztetőgépről. Elkeseredve ültem az ágya mellé, majd megfogtam kezét, mely már egyáltalán nem volt olyan kis húsos, ...
További információk

Madly

Kép
A történet az F.T. Island- Madly c. MV-je alapján íródott, és a dal néhány sorára épült. Előmenőben szeretném leírni Jonghun viselkedésének az okát, mely egy komplikált, abnormális gyászreakció. A komplikált gyász a gyászreakció elmaradása, késleltetése, vagy elmaradása (Jonghun esetében, az utóbbi), vagy a szokásostól eltérő pszichés, vagy szomatikus(testi) tünetek megjelenése). Jonghunnál krónikus gyászról beszélhetünk, amely hosszú éveken át tartó szorongás, a halott idealizálását, szociális kapcsolatok beszűkülését jelenti. Nos, most, hogy rögtönzött pszichológia órám végéhez értem, kellemes olvasást kívánok! :) Szépen kérlek benneteket, ne menjetek el anélkül, hogy véleményt hagynátok magatok után. Hihetetlenül boldoggá tennétek vele, ha olvashatnám a véleményeteket, észrevételeiteket. :) - Hongki! – kiáltottam, miközben bolyongtam a végtelen pusztán, az országút mellett, egyre csak utána kutatva. Fejemben ezer meg ezer gondolat cikázott. Vajon ma megtalálom? Hogyha meg...
További információk