Emlékek

A fákról már hullottak a falevelek, amelyek gyönyörű barna-sárga-vörös színű szőnyegként takarták be a sírok közötti füvet, illetve a halmok tetejét. Letakarítottam a hideg márványlapról az avart, majd meggyújtottam a mécsest, amit hoztam, azután leültem a sírja elé, és nem bírtam mást, csak sírni, s visszaemlékezni az együtt eltöltött évekre. Minhyuk sírja gyönyörű ezüstszürke márványból készült, a neve, a születési és halálozási éve arannyal volt belevésve, valamint egy idézet bronzszínnel:

„Elengedni téged minden arckifejezés nélkül, mintha ez semmi volna,

Próbáltam ezt gyakorolni minden nap, de még mindig ügyetlen vagyok benne

Azt is gyakoroltam, hogyan sírjak titokban, miközben mosolygok…

Azt hiszem, elengedni téged nehezebb, mintha meg kéne halnom…” ₁

Alatta pedig a képe. A képen gondtalanul mosolyog, és pont olyan szemszögből lett fényképezve, hogy ha ránézünk, mintha a szemünkbe nézne. Gyönyörű ifjú volt. Ébenfekete haja, mindig pirospozsgás arca és mélybarna szeme volt. A sír elé szereltetett egy padot is a családja, ezen szoktunk ücsörögni,  mikor kijövünk. A pad mögött egy öreg szomorúfűz állt, lombjával örök árnyékot adva a padnak. A fa lombjai között fészkelt egy feketerigócsalád. Minhyuk kedvenc madara. Nem lehetett mást hallani a temetőben, csak a feketerigók dalát, melynek lágy aláfestést adott a lehullott avar halk nesze, amint a szél néha-néha megkavarta.

Ahogy ott ültem, egyre több és több emlék kergetőzött a fejemben.

Mikor először találkoztunk az ügynökség folyosóján, ő a fal mellett pityergett. Odamentem megkérdezni, mi a baj, és könnyes szemekkel mondta, hogy hiába tanult a gyakornoki ideje alatt gitározni, csak dobosnak vették fel, én pedig kinevettem, majd megnyugtattam, hogy végül is a dobosoknak van a legnagyobb szerepe, hiszen ők diktálják a ritmus. Ha ők nem lennének, akkor az egész zene egy nagy összevisszaság lenne. Visszagondolva mennyire viccesen hangzik, de Minhyuk megnyugodott, és visszament a csapattársaihoz.

Sosem felejtem el az első randevúnkat sem… A vidámparkba mentünk, és mindenképp fel kellett ülnöm vele a hullámvasútra. Szerencse, hogy nem ettem előtte semmit… Szegény Minhyuk, hogy aggódott, nem győzött bocsánatot kérni…

Csak réveteg tekintettel bámultam magam elé, s már kezdett sötétedni, mikor hazaindultam volna, de valahogy nem tudtam felállni a padról. Képtelen voltam. Egyszer csak Minhyuk hangját hallottam meg:

- Hoonie… Minden rendben? Ne sírj, itt vagyok. – Hirtelen felriadtam, s körbenéztem. A szobában félhomály uralkodott, és láttam az ismerős bútorokat. Minhyuk ijedten pislogott rám az ágy másik oldalán, mire magamhoz öleltem.

- Nagyon rosszat álmodtam, de most már minden rendben van, mert itt vagy mellettem. Itt vagy velem – suttogtam vállába, majd visszafeküdtünk az ágyra, s én mellkasára hajtva fejemet aludtam vissza.

_{1 Az idézet FT Island – Severely c. számából van.}