Dobog a szív a csendben

A terem fehér falai nyugalmat, békét, letisztultságot árasztottak magukból, ám mégis mikor az ember bement valamiféle szorongás, feszélyezettség öntötte el a lelkét.
A helyiségben nesztelenség lakolt. A gépek sem zavarták a csendet sípolásukkal, kikapcsolt állapotuk végett. Négy apró dolog keltett némi neszt. Egy nyugodt, ritmusos, kicsit lassú szívdobogás, és azt kísérő nyugodt, halk légzés. Valamint egy hevesebben, erősebben dobogó szív, és egy ahhoz társuló szaporább, néhol szipogásokkal tarkított légvétel.
A szobában nem volt más, csak ők ketten. Egy szőke, bársonyos bőrű fiú az ágyon feküdt lehunyt pillákkal. Arca nyugodt volt, nem látszódtak rajta küszködés, vagy fájdalom jelei. Mellette egy magasabb fekete hajú, férfi ült egy széken és az idősebb kezét szorongatta. Arcát kémlelte, hátha kinyitja a szemét…
A fiatalabb egy ideig próbálta magát tartani és nem sírni, hiszen az volt az álláspontja, hogy a fiúk nem sírnak.
- Az idősebb aggódott is emiatt, hiszen amióta kórházban volt egyetlen kicsorduló, kósza könnycseppet nem látott kiszaladni kedvese szeméből. Ha nem ismerte volna olyan régóta, és annyira jól, akkor azt hihette volna, hogy nem is szerette, hiszen még a betegsége sem viselte meg, de ez nem így volt.  Igen is megviselte, csak nem mutatta. Két okból sem. Az egyik, a már előbb említett álláspontja, a másik ok pedig az volt, hogy szerelme előtt vidámnak szeretett volna tűnni, hogy őt is felvidítsa. 
Most viszont, hogy minden eltelt perccel egyre kevesebb lett az együtt tölthető idejük, nem bírta visszatartani könnyeit. Nem zokogott hangosan, könnyei némán buggyantak ki szeméből és gördültek végig arcán.
Eljött a várva várt perc. Az idősebb kinyitotta a szemét, majd párjára pillantott és elmosolyodott. Nem próbálta vigasztalni a fiatalabbat, csak kézfejét simogatta gyengéden hüvelykujjával. Majd, így szólt kedveséhez:
- Szeretlek. Kérlek, tégy meg nekem valamit. – Az fiatalabb letörölte könnyeit és minden figyelmét szerelmének szentelte.
- Akármit – suttogta.
- Csókolj meg, Hoonie – A fiú nem habozott egy percet sem. A székről felállva Hongkihoz hajolt, ajkaikat összeérintették, majd megcsókolták egymást.
A fekete hajú ifjú visszaül a székre, s párját figyelte. Légvétele és szívének dobbanásai is némák voltak, felületesek.
- Hiányozni fogsz Hoonie - törte meg újra a csendet az idősebb, mire párja újra megfogta a kezét, s szorította azt. Nem akarta elengedni kedvesét, de már nem volt mit tenni.
Újabb egy perc némaság után a szőke fiú egy utolsó mély lélegzetvétel, s egy utolsó hangos szívdobbanás után eltávozott az örök vadászmezőkre.

Az ihletet adó zene:
https://www.youtube.com/watch?v=waG-zwsY2k8

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Viharos napok

Mindegyikünk ültetett a dorm hátsó kertjében egy-egy kis cserjét, mikor megalakult az F.T. Island és beköltöztünk. Gondoztuk őket, nevelgettük, s tehetségünkkel együtt cseperedtek a növényeink is. - Wonbin… A te bokrod egyre jobban szárad el… - Igen… Pedig rendesen gondozom… - hajtotta le fejét csapattársam. A hetek múlásával Wonbin is egyre szomorúbb lett. A nap túlnyomó részét szobájában töltötte, próbák után is egyre kevesebbszer jött el velünk a szokásos, jól megérdemelt kávénk és sütink elfogyasztására is. Mikor megpróbáltunk rákérdezni ennek okára, csak annyit mondott , „Fáradt vagyok, majd holnap veletek megyek.”, de persze másnap sem jött el. Egyik fantalálkozó közepén Wonbin felment a színpadra. Bár szakadó eső volt, amit néha dörgések s villámlások kísértek, mégis rengeteg Primadonna eljött, hogy találkozzon velünk, ami hihetetlen örömet okozott számunkra. - Srácok… Primadonnák… Szeretnék bejelenteni nektek valamit. – Mind megdermedtünk, s csak csendesen figyeltük ...
További információk

Utolsó kirándulás

Minseok már régóta kórházban volt. A hetek egyre csak teltek, mígnem hónapokká nőtték ki magukat. Minseok állapota egyre csak romlott. Az utóbbi időben túl sok volt a munkám, de mikor csak tudtam, vele voltam. A minap kaptam egy levelet, hogy lehetőségem van kimenni pár hónapra, legfeljebb fél évre Angliába. Még év elején jelentkeztem egy cserediák programra az orvosi egyetemen. Az egyik barátom, Chanyeol ajánlotta. Ő ekkor már rezidensként dolgozott a kórházban. Ő ápolta páromat. Aznap este szomorúan mentem be a kórházba, mert tudtam, hogy ha itthon maradnék, megbánnám, ellenben azt is, ha elmennék, és Minseoknak valami baja esne, amíg én nem vagyok itthon. Mikor beértem hozzá, ő aludt. - Ma háromszor volt szívritmuszavara. Sajnos nem tudjuk beállítani a gyógyszert sem... - magyarázta Chanyeol. - A tüdeje is egyre inkább összeomlik. Most már nem vehetjük le a lélegeztetőgépről. Elkeseredve ültem az ágya mellé, majd megfogtam kezét, mely már egyáltalán nem volt olyan kis húsos, ...
További információk

Madly

Kép
A történet az F.T. Island- Madly c. MV-je alapján íródott, és a dal néhány sorára épült. Előmenőben szeretném leírni Jonghun viselkedésének az okát, mely egy komplikált, abnormális gyászreakció. A komplikált gyász a gyászreakció elmaradása, késleltetése, vagy elmaradása (Jonghun esetében, az utóbbi), vagy a szokásostól eltérő pszichés, vagy szomatikus(testi) tünetek megjelenése). Jonghunnál krónikus gyászról beszélhetünk, amely hosszú éveken át tartó szorongás, a halott idealizálását, szociális kapcsolatok beszűkülését jelenti. Nos, most, hogy rögtönzött pszichológia órám végéhez értem, kellemes olvasást kívánok! :) Szépen kérlek benneteket, ne menjetek el anélkül, hogy véleményt hagynátok magatok után. Hihetetlenül boldoggá tennétek vele, ha olvashatnám a véleményeteket, észrevételeiteket. :) - Hongki! – kiáltottam, miközben bolyongtam a végtelen pusztán, az országút mellett, egyre csak utána kutatva. Fejemben ezer meg ezer gondolat cikázott. Vajon ma megtalálom? Hogyha meg...
További információk